Tell Me Why – Játékajánló

 Mikor létrehoztam az instagram profilt (https://www.instagram.com/irniszeretnek/) és ezt a blogot (https://irniszeretnek.blogspot.com/), az volt az elsődleges célom, hogy minél szélesebb körben tudjam tájékoztatni az embereket a világ eseményeiről, és ezzel együtt – összekötve a kellemest a hasznossal - a saját gondolataimmal és véleményemmel összefonva leírhassam és megoszthassam a nagyközönséggel a mondandómat.

 Ez a poszt viszont meglehetősen eltér a tervezettektől, emellett egyelőre nem szerepel a terveim között, hogy rendszert csinálnék az ilyen típusú bejegyzésekből, de még meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Első körben arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire mozgatja meg az embereket ez a téma – mert engem személy szerint nagyon, és szeretném, hogy másokhoz is eljusson az üzenet.

 A napokban rábukkantam egy videojátékra, amiről valahogy idáig nem olvastam és nem is hallottam, viszont egyből felkeltette a figyelmem, mivel az egyik kedvenc storytelling (~történetalapú) játékom készítői adták ki a kezük közül (Life is strange; Dontnod Entertainment). Az újonnan felfedezett játék címe pedig nemmás, mint: Tell Me Why.

 Egy kis (viszonylag spoiler mentes) összefoglaló, hogy azért mégiscsak tisztában legyünk azzal, hogy miről is van szó: a játékos egy ikertestvérpár két tagját, Alysont és Tylert irányítja felváltva, akik több év távollét után ismét találkoznak. A jelen összemosódik a múlttal, fel kell idézniük olyan emlékeket, amiket már réges-rég eltemettek magukban, meg kell birkózniuk személyes, és a közös problémáikkal is egyaránt. Ez egy szívmelengető és egyben szívfacsaró történet a testvérségről, összetartásról, gyászról, emlékezetről, a változásról, és az ehhez vezető útról - egy aprócska csodával határos természetfeletti szállal meghintve. 

Ezen a linken elérhető a játék bemutatója: https://www.youtube.com/watch?v=4KVrL_xirEk&ab_channel=IGN

 Tudom, és tisztában vagyok vele, hogy a videojátékokhoz való hozzáállás nagyon megosztó, még magán a gamer közösség falain belül is. Mindennek ellenére én úgy gondolom, hogy léteznek olyan játékok, amik áthágják ezeket a határokat, mert olyan értékkel bírnak, ami egyaránt lehet tanulságos olyan számára is, aki egyébként nem érdeklődik a téma iránt.

Mit tanít nekünk ez a játék? (spoiler veszély!)

“Légy önmagad!”

 Már a történet elején kiderül, hogy a játék egyik főszereplője transznemű – egy biológiailag nőnek született férfi. Tíz éven keresztül éltek a testvérével abban a hitben, hogy édesanyjuk amiatt próbálta őt megölni, mert rövidre vágták a haját és nem akarta elfogadni, hogy a gyermeke transznemű, így ez volt a töréspont, ami kirobbantotta az eseményeket. Tyler teljesen elfogadta saját magát olyannak, amilyen, több éves terápia és önismeret után. Természetesen a játékban sok figyelmet kap ez a téma, emellett a homoszexualitás is, viszont az indie játékokhoz hasonlóan itt is azt tapasztalhatjuk, hogy egységesen inkább pozitívan állnak Tylerhez a szereplők, mintsem elutasítón – sajnos a valóságban ez sokszor inkább negatív véleményt vált ki az emberekből. A játékon belül viszont egy erős, magabiztos férfit láthatunk, aki nem fél felvállalni saját magát és az lenne a legszebb, ha a való életben is ennyire egyszerűen működne.

“Ne élj a múltban!” &“Tovább kell lépned!”

 Kiderül, hogy önvédelemből az egyik testvér megölte az édesanyjukat, miközben a másik testvért akarta megvédeni. Ez egy olyan trauma, amit sokan elképzelni sem tudunk. Mégis, sokszor nem kapunk választ a miért kérdéseinkre, de az élet megy tovább, és nem szabad lemaradnunk. Menni kell előre, és nem szabad a múltban ragadnunk, nem hagyhatjuk, hogy a múltbéli démonok örökre láncra verjenek, és ne tudjunk miattuk fejlődni, változni, élni az életünket. Ahogy a játékban is elhangzik, a gyász körkörös folyamat, néha akkor tér vissza hozzánk, mikor már azt hittük végleg sikerült feldolgoznunk a traumát.

“Az emlékezetünk néha csal”

 Ahogyan a valóságban is, a játék több pontján is előfordul, hogy a testvérpár nem ugyanúgy emlékszik vissza egyazon eseményre a múltból, így teljesen ránk van bízva, hogy melyik verziónak szeretnénk hinni. Az emlékezés egy nagyon komplex folyamat, ami magába foglalja az információ kódolását, tárolását, majd annak felidézését. Minden egyénnek megvan a saját maga emlékezés-folyamata, így nem csoda, hogyha valamire két ember teljesen máshogyan emlékszik. Számos hatás befolyásolhatja az emlékeket, például az, hogy valaki mennyire volt sokkos állapotban az esemény bekövetkeztekor, vagy mennyiszer élte újra az adott történést. Igazán nem is az eseményre, hanem az emlékére emlékszünk olyankor vissza, mikor felidézzük azt. Tehát: megtörténik az esemény, visszajátszunk az agyunkban, és erre a bizonyos első visszajátszásra fogunk onnantól kezdve reflektálni, nem az eredeti eseményre, amit megéltünk. Az, hogy ugyanazt az eseményt máshogy éli meg két ember magyarázható azzal, hogy az emléknyom „egy olyan mentális környezetbe ágyazódik, amelybe egyaránt beletartoznak a külső (környezet) és a belső (saját állapot) referenciájú elemek”. 

(https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_altalanos_pszichologia_2/ch08s04.html)  

“Attól még, hogy nem értünk valamit, nem szabad elítélnünk, meg kell tanulnunk elfogadni"

 A játék sem kerülheti el, hogy reprezentálja azokat az embereket, akik valami oknál fogva nincsenek kibékülve azokkal a jelenségekkel, amiket ő maguk nem értenek meg. Ott van példának egy középkorú hölgy, aki a vallása miatt képtelen volt elfogadni a transznemű gyereket, így mikor a gyerek édesanyja tanácsot kért tőle rögtön egy átnevelő tábor (~gay conversion camp) ötletével áll elő. A későbbiekben megérti, hogy ez nem megoldás, de akkor ezt gondolta a megfelelő tanácsnak. Semmilyen megbízható bizonyíték sincs arról, hogy valakinek a szexuális orientációja vagy identitása megváltoztatható lenne bármilyen eszközzel. A terápiás gyakorlatok, amiket alkalmaznak potenciálisan károsak, és nem hatékonyak. Vannak olyan dolgok és jelenségek, amiket nem mindannyian értünk meg, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen el kell valamit utasítanunk – legalábbis addig semmiképp, amíg azzal nem okoz valaki kárt magának és másoknak. Márpedig egy egyén szexuális beállítottsága nem azon tulajdonságok közé tartozik, ami toxikus hatással lehet saját maga, vagy mások számára. Az a viselkedés viszont, mikor kellő információ rendelkezésének hiányában utasít el valaki egy egész kisebbségi csoportot, na az már toxikus, de még mindig valami olyanról van szó, amin lehet változtatni.

És végül, de nem utolsó sorban: 

„Merjünk segítséget kérni!”

 A játék során tapasztalhatjuk, hogy a testvérpár női tagja, Alyson pánikrohamokkal és rémálmokkal küzd, ami az idő elteltével hol gyengült, hol erősödött, de nem szűnt meg. A történet elején még teljesen elutasítja a segítséget, de ahogy egyre közelebb kerülnek valamihez, ami ismét felszakítja a rég elfedett sebhelyeket belátja végül, hogy segítségre van szüksége, így, ha a játékos is úgy alakítja a történetet, legvégül megtudjuk, hogy Alyson talált magának egy terapeutát, és megkezdi a gyógyuláshoz vezető utat. Segítséget kérni nem kínos, nem elítélendő, nem figyelemfelkeltés, nem szégyen - ha nem bírod egyedül fordulj a barátaidhoz, a családodhoz, rokonaidhoz, valakihez, akivel tudsz beszélgetni, ha pedig szakszerű segítségére van szükséged, akkor ne félj felkeresni egy terapeutát! 

 Ha sikerült meggyőznöm a játékkal, de valamiért nem tudod beszerezni, vagy csak nincs kedved és / vagy időd játszani vele, de érdekelne a történet, akkor itt van pár videó, ahol végig tudod követni az eseményeket. Jó játékot, avagy videózást! 

1. epizód: https://www.youtube.com/watch?v=IDq0uWp7nek&ab_channel=MKIceAndFire

2. epizód: https://www.youtube.com/watch?v=gDThXo9rg48&ab_channel=MKIceAndFire

3. epizód: https://www.youtube.com/watch?v=2hm1G1HNEWo&ab_channel=MKIceAndFire